Kezdetben az ötletemért nem sokan lelkesedtek, de a hét közepére már formálódott az utazó keret, bár csak szombat reggel fél ötkor, -amikor Endre, Feri és Fefe értem jött- tudtam meg, hogy Imit is felvesszük. Korábban szeretettem volna indulni, hogy a hegyen ne kelljen majd sokat a sötétben botorkálni, de tudtam, hogy Feri a sötétben is jól tájékozódik és Endre vezet. Így nem tiltakoztam, legalább többet lehetett aludni.
Negyed nyolcra értünk a Bánkúti parkolóba és újabb negyed óra alatt összekészültünk az útra. Feri síléccel próbálkozott. Először a Felső-Borovnyák felé vettük az irányt. Néhány perc múlva, ahol a kilátást már nem korlátozzák fák, a látóhatár szélén feltűnt a Tátra. A csúcsait, gerinceit meg lehetett számolni, Késmárki-csúcs, Lomnici-csúcs, Fecsketorony, Gerlachfalvi-csúcs és a többiek… Nagyon sajnáltuk, hogy Zoli nem lehetett velünk, mert ő tudja közülünk legjobban a csúcsok, gerincek sorát. Egyszer a Mátrából már sejtettem-láttam a Tátrát, de most volt teljesen tiszta és éles minden. A csúcson pecsételtünk és visszafelé újra megcsodáltuk a Tátrát. Időközben Feri úgy döntött, hogy mégsem síléccel jön, ezért a parkolóban újra öltözködött. A Bálványon a pecsételés után tovább akartunk menni, hogy ne veszítsünk sok időt. Amíg a többiek pecsételtek gyorsan felszaladtam a kilátóba. A Tátra látványa a napfelkelte fényei miatt, ha lehet még csodálatosabb volt, mint az előbb. Miután kigyönyörködtük magunkat lefelé a szánkópályán mentünk, Fefe csúszni akart, de a hó nem volt a legjobb. Gyalogosan jobban haladtunk. A Csurgói barlangász szállásnál találkoztunk emberekkel az első és utolsó alkalommal a nap során. A Pipis-hegyet Feri szerint egy kis kerülővel a vadetető felől értük el, jobb lett volna toronyiránt felmenni. A Fodor-hegyre és a Nagy István-erősére tájfutó módon mentünk fel. A csúcsokon mindenhol csend és nyugalom fogadott bennünket. A Huta-bércre (viszonylag hosszan elnyúló gerince van) a sárga sávról egy csodálatos havas fenyvesen a sárga keresztet és egy oldalazó ösvényt keresztezve mentünk fel, majd a csúcs után a töbrök között leszaladtunk a kék keresztre. Ezen alig száz métert kell az Olasz kapu felé menni és a szekérúton balra bekanyarodva rögtön fel a legmagasabb pontra. Nem nehéz hegy, de a Kis-sár-bérc csúcsa kissé rejtett, különleges növényformációk vannak rajta. Fefével elől mentünk, és közeledtünkre egy kisebb „vaddisznókonda” ijedt meg és rohant el. Mivel fél tizenkettő volt egy nagyobb pihenőt tartottunk és energiát, folyadékot vettünk magunkhoz. A pihenő után hamar lejutottunk és azzal a lendülettel fel is értünk a Fekete-sár-bércre, ahonnan az Olaszkapui műútat keresztezve tovább is indultunk a Körös-bérc csúcsára. Viszonylag hosszú és meredek emelkedő, sok hóval. Nehéz volt, a hó itt talán 50 cm is volt. A rádióamatőrök adótornyai tövében lévő csúcsról toronyiránt le a kék keresztre, majd a fenyves mellett fel a Veres-sár-bércre. A fenyők hatalmas ráfagyott hótömegtől roskadoztak. Mesébe illő volt. Úgy éreztük, hogy nagyon megy ez nekünk és Ferivel közösen (térkép nélkül) kinéztük a következő csúcsot. Hamar fel is jutottunk rá, de csak nem akart a Kukucsó-hegy lenni. Térkép, tájoló, Feri. Egy névtelen csúcsra jutottunk, de hamar kiderült a helyes irány és rövidesen valóban a Kukucsó-hegyre értünk. Itt nagyon hideg szél fujt, hamar tovább is mentünk, de a Tátrát, ami már nem látszott olyan tisztán, mint reggel ismét megcsodáltuk. A leírások szerint itt sokan eltévednek ezért nagyon figyeltünk és pontosan az Ispán-hegy nyergébe ereszkedtünk, innen a csúcs már télen-nyáron jól látható, „csak fel kell menni rá”, ami nem túl könnyű. Innen is láttuk a Tátrát. Istállóskőre Feri vezetésével irány és szintvesztés nélkül jutottunk. Itt is ettünk, ittunk, pihentünk egy keveset. A turistajelzéseken indultunk a Nagy-Kopasz felé. Ez volt a legtávolabbi pont. Itt kezdtük azt hinni, hogy a tervet meg tudjuk csinálni, mert innen már csak haza kell menni, persze közben néhány csúcsot még meg is kell mászni. A Virágos-sár-hegyre szintén elég hosszú és meredek emelkedő vezetett, szintén sok hóval. Már kezdett sötétedni mire az Őserdő szélénél lévő Király-útra leereszkedtünk. Innen indultunk is felfelé a Tar-kő irányába, reménykedve, hogy hamarosan „elkapjuk” az országos kék jelzést. A sötétben szarvasokat is megriasztottunk, teljesen besötétedett mire felértünk. A szokásos nappali panoráma helyett a távoli települések Répáshuta, Felsőtárkány, Eger fényeiben gyönyörködtünk. A Büszkés-hegyre szintén Feri vezetett fel bennünket. Itt nagyon fontos a pontos iránymenet, mert a sötétben nincs sok tájékozódási pont és nehéz megtalálni a csúcsot jelző oszlopot. A Három-követ a sötétben is könnyen megtaláltuk a turistaúton. Itt egy utolsó pihenőt tartottunk, a maradék kajánkat is megettük és nekiláttunk a még hátralévő két csúcs felkeresésének. A Nagy-Kő-hátat a szokásos módon a dózerútról értük el. Feri szeretett volna rövidíteni, mert ez kb. 500 m kerülő, de a sötétség és az időközben egyre sűrűbbé váló hódara miatt mégsem vállalkoztunk az áthatolhatatlan fiatalosban az átjáró keresésére. Már csak egy csúcs hiányzott, és ez mindannyiunkat lelkesített. A Kis-Kőhát csúcsának megtalálása egy kis nehézséget okozott. A csúcs és a Kis-Kőháti-zsomboly közti területre értünk fel, ahonnan azonban néhány méter után megtaláltuk az utolsó oszlopot. Utolsóként tintáztunk, pecsételtünk. 20 óra van, 12 és fél óra után megvan mind a 20 csúcs, már nincs több üres hely az igazolólapon. Még nincs teljesen vége, előbb a kocsihoz, majd onnan haza kell jutnunk. Telefonon jeleztük a hazaiaknak, hogy minden rendben, de valószínűleg igen későn, (vagy talán már korán) érünk haza. A Kőhát-lápán hamarosan elértük az Olaszkapu–Nagymezői műutat, majd az országos kéket. A kéknek ezen a szakaszán már többször jártam, de most éreztem először, hogy ez az út szinte folyamatosan emelkedik Bánkútig. Este fél tízre értünk vissza a kocsihoz. Összeszedelőzködés után indultunk haza, ami Endre számára nem volt egyszerű feladat. Csúszós, jeges, hóesés, de nagyon szépen megoldotta. Köszönjük neki!
14 óra alatt kb. 45 cm-es hóban bejártuk a csúcsokat és visszaértünk a parkolóba. Pontos-hivatalos adatok nincsenek, mert ezt a túrát mindenki a maga által választott útvonalon járja be, de kb. 28-30 km-t és 1800-2000 m szintet küzdöttünk le.
Résztvevők: Endre, Fefe, Feri, Imi, Sanyi
Útvonal:
- Felső-Borovnyák, 945 m, 7:50
- Bálvány, 956 m, 8:26
- Pipis-hegy, 934 m, 9:22
- Fodor-hegy, 931 m, 9:50
- Nagy-István-erőse, 938 m, 10:19
- Huta-bérc, 918 m, 10:57
- Mély-sár-bérc, 925 m, 11:30
- Fekete-sár-bérc, 919 m, 12:05
- Kőrös-bérc, 954 m, 12:30
- Vörös-sár-hegy, 952 m, 13:00
- Kukucsó-hegy, 941 m, 13:40
- Ispán-hegy, 912 m, 14:03
- Istallós-kő, 959 m, 14:50
- Nagy-Kopasz, 903 m, 15:20
- Virágos-sár-hegy, 955 m, 16:20
- Tar-kő, 949 m, 17:30
- Büszkés-hegy, 952 m, 17:50
- Három-kő, 906 m, 18:30
- Nagy-Kőhát, 946 m, 19:10
- Kis-Kőhát, 939 m, 19:55
Pazar kilátás a Petőfi-kilátóból: Magas-Tátra
Útközben
Gratula! Kemény és szép lehetett!
VálaszTörlés